A mi kis amerikai focink...

Thursday, November 30, 2006

Tizenegy


Az Atlantát elverő Cleveland most a Pitsburgh csapatával nézett szembe. És bizony alul maradtak a küzdelemben. 24-20-ra kikaptak a Steelers-től úgy, hogy az acélos legények az utolsó negyedben csináltak meg a 24 pontjukból 21-et!!! Ez aztán a véghajrá.

Ritkaság számba menő eredmény a nulla pont de most a St. Louis-nak sikerült ezt összehozni a Carolina ellen. A 15-0 mindent elmond, nem igazán volt érdemleges történés a játék során hacsak nem annyi hogy megsérült DeShaun Foster a Carolina runningback-je de hála Istennek, a röntgen nem mutatott törést a könyökén, bár ennek ellenére nem tért vissza a játékba.

Minő meglepetés! A Változatosság ledvéért a Falcons megint kikapott. Most a Baltimore verte őket el méghozzá 10-24-re. A meccs után Vick nyilatkozatából kitűnik, a Ravens-nek egy célja volt, őt sarokba szorítani, siettetni és zavarni olyan módon, hogy sok hosszú-yardos harmadik próbálkozás legyen amiből csak hosszú passzokkal lehetne kijönni. Vick nem tudott mit tenni, a Ravens tökéletesen végrehajtotta a kitervelt stratégiát.


Washington Tampa Bay - 17-20. Ezzel a Tampa győzelemmel mindkét csapat 3-7-re áll.

A Tenessee megmutatta, hogy igaz nem egy nagyon kemény dió, de azért tud tüskéket növeszetni ha akar. A Philadelphia 31-13-r kapott ki a Titánoktól ami elég tetemes különbség. Viszont teljesen érthető hiszen a Sasok olyan traumát szenvedtek el amitől minden csapat retteg: komoly sérülés miatt elvesztették Donovan McNabb-et. A Második negyed második play-ében McNabb térdszalag szakadást szenvedett ami annyira súlyos sérülés, hogy nemhogy ebben az idényben nem játszhat de jövőre sem biztos hogy pályára léphet. A sérülés után ráadásul meg kell operálni a térdét hogy a sérülést helyrehozzák. Mindenki reménykedik, hogy McNabb képes lesz felépülni sérüléséből és a térde teljesen helyrejön. Jeff Garcia, aki McNab helyett próbálta irányítani a Sasokat elmondta: "Ez rettenetes balszerencse. Donovan nemcsak kemény harcos, de igazi irányító is és nagyszerű szezon volt mögötte. Nagyon fog hiányozni." Igen, azt hiszem ezt minden Philadelphia rajongó érezni fogja, és bizony Garciának fel kell kötnie a gatyát ha azt akarja, hogy a szurkolók elfogadják és ne piszkálják a hibái miatt.

A NY Jets farkasszemet nézett egy medvével és elég jól tartotta magát egészen a játék végéig. De elfáradtak és a Chicago játékosok erre vártak. 10-0-ra verték a Jets-et, de ez a játék is megmutatta, hogy a Bears nem igazán tud majd mit kezdeni a rájátszásban, vagy esetleg a döntőben. Egyszerűen a Bears támadósora nem képes szinte semmire. Gyengék mint a verébfing. Ha a Jets védői kitudnak tartani akár még megis verhették volna őket. Szerintem, tehát mégegyszer mondom, személyes véleményem szerint a Bears biztosan nem fog idén SuperBowl-t nyerni. Ez a támasósor egyszerűen nem alkalmas arra hogy előre vigye a labdát az end zone-ig.

A Cincinatti győzött, és a szurkolói kicsit megnyugodhatnak. A New Orleans nem volt képes állni a sarat a Bengals ellen és 31-16-ra kikaptak. A Bengals nagyon jól játszott, megérdemelten nyertek, míg a Saints sok hibát bétett, köztük 3 interception ami megpecsételte a sorsukat.

A Miami valami csoda amit produkál! Ismét nyertek! most 20-24-re verték a Minnesotát. Keményen küzdöttek a csapatok, de a Miaminak 3 sack-je és egy döntő interception-je volt ami eldöntötte végülis a játékot, így hihetetlen de 4-6 a Delfinek mutatója amit kevesen tudtak elképzelni. Csak így tovább!!!!

Szegény Oakland már a nyolcadik vereségét könyvelheti el, ezúttal a Kansas City ellen. 13-17-re kikaptak a Raiders-ek.

Buffalo - Huston : 24-21.

Úgy látszik ez a hét a nullák hete. Ez a harmadik olyan meccs amikor az egyik csapat nem képes egyetlen pontot sem szerezni. A New England a Green Bay-t verte laposra. A Végeredmény: 35-0! A Green Bay teljesítményéről mindent elmond Brett Favre mérlege, amihez hozzá kell tenni, hogy nem teljes hiszen a második negyed végén megsérült és már nem tudta befejezni a játékot. Mikor Favre kiállni kényszerült az állás 21-0 volt. Fave = 15 passzból 5 jó, 75 yard. Komoly baj lehetett ezen a meccsen és nem kis munka lesz javítani a teljesítményen.

A Detroit kikapott az Arizonától 17-10-re, így most mindkét csapat 2-8-as mérleggel áll.

A Dallas megverte az Indianapolis-t így a Dallas 6-4-re javitott a mutatóin, míg az Indianapolis megszerezte első vereségét az idényben!

A San diego legyőzte a Broncos-t 35-27-re, ezzel már 8 győzelem és 2 vereség a mérlegük. A Denver 7-3-al áll ami szintén nem túl rossz.

10. Hét

A tizedik hét hatalmas mérkőzéssel kezdődött. A Buffalo igen keményen megszorongatta az Indianapolis-t. Igaz a játék vége 16-17 lett az Indiana-nak, nem mondható el hogy
sima győzelem volt. De a Colts elért valamit amit még eddig senki. Sorozatban és töretlenül a kilencedik győzelmet érték el, és ezzel eddig teljesen veretlenek!!
A Bills biztos nem fogja megdícsérni Rian Lindell rúgót, aki az utolsó negyedben egy 41-yardos field goalt mellérúgott. Pedig ez eldönthette volna a Colts és a Bills küzdelmét. Tony Dungy az Indianapolis edzője így gondolkozott a játék után: "Azt hittem sokkal keményebbek leszünk ma, de igazából annyi történt, hogy volt egy nagyon remek tervük. Nem mintha nem számítottunk volna rá, de job lett volna ha jobban össze tudjuk szedni magunkat." Na talán majd jövőhéten valakinek sikerül a lehetetlen :-)

A San Francicso legyőzte a Detroitot 19-13-ra.

A San Diego és a Cincinatti óriási és látványos mérkőzésen hadakozott egymással. Hatalmas pontzáporos játék volt aminek a szurkolók és a nézők örülhettek a leginkább. Sajnos azonban a Bengals 41-49-re elvesztette ezt a küzdelmet. Olyan játék volt ez amire mindkét csapat sokáig emlékezni fog. A Chargers runningback-je, LaDainian Tomlinson, aki 4 touchdown-t ért el ami csodálatos teljesítmény, ezt gondolta: "Az hogy játszottam ezen a meccsen olyan volt mint valami rajzfilmben. Fárasztó. Alig várom már, hogy a buszon ülve elgondolkozzak mi is történt a mai napon." A San Diego irányítója Philip Rivers hihetetlen munkát végez a csapat összetartásában és vezénylésében. Antonio Gates a Chargers tight end-je szerint: "Ahogy egyre jobb és komolyabb játékossá nő az egyszerűen hihetetlen. Elképesztő munkát végez ahogy vezeti a csapatot."


A Másik oldalról szintén óriási eredmények születtek. Chad Johnson a több mint 260 yardjával csapat rekordot állított be, csak úgy mint Palmer aki élete első olyan mérkőzésén van túl, ahol túllépte a 400 passzolt yardot. Palmer egy kicsit elcsigázottan ezt mondta a játék után: "Nem jó ez így. Kemény helyzetben vagyunk. Muszáj tovább küzdeni és akkor talán be tudjuk verekedni magunkat a rájátszásba. Sosem lehet tudni, a 9-7 még elérhető." Johnson szintén nem volt elragadtatva a vereség után: Sokan vannak akik nem igazán boldogok a csapatnál. Vannak okai annak, miért vesztettünk a mai napon."

Ismét kemény eredmény következik. A Baltimore sokkal tisztább győzelemre számított a Tennesee ellen. Ehelyett a Titánok keményen megszorongatták a Ravens-t, és bár 27-26-ra vesztettek, megmutatták a Baltimore-nak hogy az NFL-ben nem lehet leirni egyetlen csapatot sem, akármennyire is rosszul megy nekik, mert elég csak egyszer összeszedni magukat és kész a meglepetés.

A Cleveland elverte az Atlantát :-( 17-13 lett a vége. Vick szintén pocsék teljesítményt mutatott, és 40-ből csak 19 sikeres passzt tudott teljesíteni.
Hazai pályán az NFL egyik legroszabb csapatától kikapni igazi teljesítmény. Vick a pályán ülve hitetlenkedve nézett szét miközben minden irányból fújoltak a szurkolók. Egyértelműen ő okolható a vereségért. A meccs során dobott két interception-t és a végén még a labdát is elvesztette igy sikerült a Cleveland-nek 17-re növelnie pontja számát és megnyerni a játékot. Mit is mondhatna Vick a meccs végén miközben a fejét rázta: "Személyes felelősséget vállalok a támadósor nevében. És rettenetesen fáj."
"Mit mondhatnék. Meg szerettem volna csinálni a play-t. Ha emiatt hibáztatni akarnak emiatt akkor csak rajta. De tudom mit érzek belül és tudom amit tudok. Soha nem lett volna szabad idáig jutnia a dolognak."
Az elkapók sem tudtak javítani a helyzeten mivel legalább négy jó passzt ejtettek el, többek között egy olyat is amivel a Falcons touchdownt érhetett volna el. Jim Mora szerint: "Nem lenne igazságos ha elkezdeném kritizálni Michael-t azért mert elejtette a labdát mikor a lábának csapódott mivel számtalan csodálatos play-t csinált már úgy, hogy így tartotta a labdát."
Csak remélni tudom hogy az Atlanta összeszedi magát és vért izzad hogy bekerüljön a rájátszásba.

A Philadelphia megverte a Washingtont 27-3-ra. Sima győzelem.

Green Bay - Minnesota 23-17.

A NY Jets megverte a New England-et!! A 17-14-es végeredmény az utolsó pillanatig nyitott volt. Tedy Bruschi a Patriots linebacker-je szerint: " Ez már második a sorban. Nem is emlékszem mikor volt ilyen utoljára. Megint el kell kapni a nyerő fonalat ha AFC bajnokok akarunk lenni."

A Miami mintha magára talált volna immáron harmadik győzelmét aratja, most a Kansas City ellen. a Végeredmény 10-13 lett.

A Denver 17-13-ra győzte le az Oakland csapatát. A Plummer vezette Broncos így 6 győzelemmel és két vereséggel nagyszerűen áll, szinte biztos a rájátszásban a helye.

New Orleans Pittsburgh - 31-38. A Steelers kicsit összekapta magát és a Saints-nek megmutatta hogy akármennyire rosszul megy nekik, azért ha néha nem gondolnak bele milyen rosszul is állnak egy bajnokhoz képest, akkor felszabadultan és keményen tudnak játszani ami győzelemhez vezet.

A Chicago kisebb megremegése után újabb győzelmet aratott. Most a NY Giants csapata szenvedett el vereséget a Medvéktől. Olyan megmozdulást láthattunk Devin Hester-től, a Chicago DB-jétől, ami szinte már hihetetlennek hangzik. Egy elhibázott Giants fieldgoal után az end zone-ban Hester elkapta a labdát. De mivel senki nem támadta meg, és a NY védői elkezdtek lesétálni a pályáról úgy döntött nekiiramodik. Egy 108 yardos field goal return lett a vége :-)
Hester ezt mondta: " Bizonyára hasra vágtam volna magam ha látom hogy a védők elkezdenek támadni. Minadnnyian elkezdtek lesétálni mintha vége lett volna a play-nek. Úgy döntöttem bevállalom. Engem is meglepett." Bizony az egész mérkőzésre az volt a jellemző, mintha a Giants csak most ébredt volna fel és nem igazán tudták mit hogyan csináljanak. A vége 38-20 lett.

A Carolina elég sima, 24-10-es győzelmet aratott a Tampa Bay ellen. Amúgy a Carolina nem igazán találja magát ebben a szezonban, pedig nagyon sokan sokkal többet vártak tőlük.

Wednesday, November 22, 2006

A Kilencedik

Bizony a kilencedik hét olyan szörnyűséges dologgal kezdődött amit soha nem
szerettem volna látni. A Falcons a Detroit ellen förtelmesen ocsmány vereséget szenvedett. Egyszerűen pocsékul játszottak és olyan dolgokat engedtek meg maguknak amiket senki ellen nem lenne szabad, gondolok itt a sok elkapó hibára aminek az eredménye incomplete pass lett. Vick nyilatkozata világossá teszi hogy egyszerűen rosszul játszottak: "Jelentős visszaesés tapasztalható a csapatnál. Soha nem gondoltam volna a pályára lépéskor, hogy ilyen szörnyű teljesítményt nyújtunk majd."
Bizony nem lenne rossz összeszedni magukat a fiúknak ha szeretnének szép eredményt elérni az idén. Atlanta-Detroit: 14-30

Azt hiszem amit most fogok leirni azt nem gondoltam volna. Igen, jól meg lehet nézni az eredményt: MIAMI 31 PONT - CHICAGO 13 PONT!!!!! A Delfinek elverték a Medvéket
méghozzá elég alaposan. Bizony lebecsülték a vergődő halacskát a Chicagóiak és ez lett a vesztük. A futó játék pocsékul ment, a passzolást is sikeresen zavarták a Miami játékosai. A Bears irányítója Grossmann szerint: "Ha nem fájna akkor mi értelme lenne a győzelemnek? És bizony rohadtul fáj. 7-1 az arány és nagyon fáj. Napokig fogunk ezen gondolkozni és videózni hogy ez mégegyszer ne fordulhasson elő."
Bizony ezért ilyen jó ez az NFL. Bármi megtörténhet!!

A Packers 10-24-re kikapott a Buffalo-tól igy mindkét csapat 3-5-ös mutatóval áll.

A Cincinatti félt egy kicsit ettől a mérkőzéstől mivel tudták, hogy a Baltimore komolyan készült ellenük. Bizony bejött a félelmük, és igaz csupán 6 ponttal de elvesztették a meccset. a 20-26-os eredmény idegtépő küzdelem árán született meg de ez sem változtat a tényen. A Cincinatti ezzel a vereséggel 4-4-es arányra tett szert ami nem ad okot a csapatnak az ünneplésre. Annál inkább a Ravens-nek akik ezzel 6-2-re állnak és bizony ez elég jó!! Palmernek össze kell szednie magát mert ezen a meccsen mutatott teljesítménye (24ből 12 sikeres passz) elég siralmas.

A Washington elverte a Dallast 22-19-re.

A Saints 31-14-re elpáholta a Tampa Bay-t. A New Orleans ezzel már 6 győzelemmel és 2 vereséggel, míg a Tampa ennek a fordítottjával, 2 győzelemmel és 6 vereséggel áll.

A Kansas 31-17-re lenyomta a St.Louis-t.

A NY Giants kemény meccsen győzedelmeskedett a Houston ellen 14-10-re.

A Jacksonville nagyon durván padlóra tette a Tennessee-t. 37-7. Az eredmény mindent elmond, a Titánoknak esélyük nem volt.

A San Francisco szurkolók örülhetnek mivel csapatuk újabb győzelmet szerzett ezze javítva kicsit a mutatójukon. A Minnesota 9-3-ra kapott ki a 49-esektől.

A Cleveland kikapott a San Diego-tól 25-32-re.

A Broncos táltosai nagyot rúgtak a tavalyi bajnokba. 31-20-ra végeztek a Pittsburgh csapatával. Az igaz hogy Big Ben hatalmas távolságot, 433 yardot hozott össze, ami gyönyörű teljesítmény, ez nem segitett a csapaton. Elkeseredés és a jövő évre koncentrálás ami mostmár foglalkoztatja a Steelers játékosait és edzőit. Hines Ward elkapó így gondolkozik: "2-6-os állásnál már a következő évre kell öszpontosítani. Meglátjuk most ki az aki mindent megtesz és ki az aki bedobja a törölközőt."

Az Indianapolis még mindig veretlen!!!!! 8 győzelem nem semmi!! Most a New England került a Colts úthengere elé és 27-20-ra le is győzték őket. Kemény harc volt az biztos. Volt szerencsém összefoglalóban látni és igen élveztem :-)

A Monday night meccs az Oakland Seattle meccs volt ami nem igazán tartogatott egetrengető meglepetést. Az Oakland nulla pontot csinált, a Seattle 16 pontot. Sima győzelem.

Ez nem tudom miért csak most jutott eszembe de itt egy nagyszerű program amivel lehet az ESPN, ESPN2 és FOX csatornáit fogni az interneten keresztül. A program neve TVU Player. Kattintsatok ide és a program honlapjára visz benneteket a link.

Sunday, November 12, 2006

A 8. hét

Elnézést kérek mindenkitől de sajnos az időm nagyrészét nem én osztom be így nagyon kevés marad nekem. Ebbe pedig már csak szűken fér bele az írás de most pótolom a hiányosságomat.

A New Orleans elég ütősen kezdett ebben az évben. Megmutatták, hogy újult erővel akárkit képesek lesöpörni a pályáról (lásd Falcons). Most viszont megtorpanni látszanak mivel a Baltimore 35-22-re megverte őket ebben a gólzáporos játékban. Nagyon érdekes, hogy ez már a sokadik olyan játék amiben megfigyelhetjük, hogy a vesztes csapatnak sokkal több yardja van mint a győztesnek. Most például a Saints 383 yardot csinált míg a Baltimore csupán 159-et!

Az Arizona folytatja nem túl fényes szereplését és a Green Bay ellen sikerült megszerezniük a csapat hetedik vereségét. Egyetlen győzelem mellett nem sokat remélhetnek az Arizona szurkolók. Most 14-31-re kaptak ki.

Hihetetlen de az Atlanta Falcons ismét nagyon szoros győzelmet aratott!!! A Cincinatti csak megszorongatni tudta a Sólymokat és a 29-27-es végeredmény eléréséig az embernek nem sok körme maradt. Vick hozta a formáját és 291 yardot passzolt és ezek közé "becsúszott" három touchdown passz is :-) A szoros végeredmény ellenére Vick így nyilatkozott: " Úgy érzem csupán a lehetőségre van szükségem hogy dobhassam a labdát. Csak esély kell hogy megtehessem. És mindvégig úgy éreztem ez az amire képes vagyok." Bizony a karrierje történetének második, 140.6-os passer rating mindent elárul hogyan is érezte magát ez a nagyszerű irányító. Bryan Robinson a Bengals védője eképpen vélekedett Michael teljesítményéről: " Tökös játékos. Mikor az a célod, hogy bent tartsd a zsebben és ez sikerül is, de ő ennek ellenére megcsinálja a play-t, hát az elég idegesítő."
A másik oldal sem maradhat szó nélkül hiszen Palmer szintén gyönyörű játékot mutatott be. Csodálatos volt az a megmozdulása, amivel pl egy 55 yardos dobás után Chris Henry touchdown-t ért el és ezzel 29-27-re közelítették meg a Falcons-t. De sajnos a vége előtt 19 másodperccel már nem volt sok esélye a Bengals-nak. És Palmer remek teljesítményét elhomályosította egy megmozdulás aminek a végén nemcsak hogy sackelték, de még a labdát is elvesztette. Ezzel a fumble-val végleg elszálltak a Cincinatti esélyei azon az estén. Hihetetlen mérkőzés volt, kár hogy ezt a magyar közönség nem láthatta. Talán majd legközelebb.

Elképesztő menetelést láthatunk a Chichago részéről!! a San Francisco 41-10-es vereséget szenvedett ami önmagában még nem nagy valami, de ha megnézzük, hogy ez mihez vezetett?? A Bears még egyetlen meccset sem vesztett el!!! Hát mire készülnek ezek a medvék?? Jó lesz ha mindneki felkészül belőlük mert ezek a srácok nem ismernek irgalmat.

A Tenessee 28-22-re legyőzte a Houston-t. Ennyi.

A Jacksonville megverte a Philadelphiát!! Nem értem én ezeket a Sasokat. Olyan jól tudnak játszani néha aztán meg teljesen leengednek. Négy gőzelmük és négy vereségük van eddig. Ideje lenne belehúzniuk. Ezt most 13-6-ra elvesztették.

A NY Giants 17-3-ra verte a Tampa Bay-t.

St Louis San Diego: 24-38.

A tavalyi szuperkupa győztesnek bizony nem nagyon megy az idén. Eddig csupán két győzelmet tudtak besöpörni Roethlisberger-ék. Most az Oakland püfölte őket meg egy kicsit. 13-20-ra vesztettek a Steelers fenegyerekei. Talán Big Ben előző sérülése, vagy valami más, az biztos, hogy nagyon össze kell kapniuk magukat ha ott akarnak lenni a rájátszásban.

Az Indianapolis a másik olyan csodabogár csapat amelyik még egyetlen mérkőzést sem vesztett el. A Broncos 31-34-es vereséget szenvedett el és ezzel nagyon keményen megszorította az Indianát de az így is győzni tudott.

A Panthers is elég gyengén muzsikált és 35-14-re elbuktak a Dallas elleni küzdelemben. A Carolina is ugyanúgy áll amúgy mint a Philadelphia, 4 győzelem 4 vereség.

A New England - Minnesota meccsről szerintem túl sokat nem érdemes mondani. A két csapatot nem is igazán lehet összehasonlítani ezért egyáltalán nem meglepő a 31-7-es New England győzelem.